Három meccsen van túl a csapat az előszezonban, és azt hiszem mindannyian bizakodók lehetünk, ez a csapat ütni fog. Előszezon ide vagy oda, a Packers-szel számolni kell.
Mondom ezt annak ellenére, hogy az off-season (bocsi, ha sok angol szót használok, de ebből nem fogok a foci esetében leadni), megint valamelyest zavaros volt. A szokásos Favre sztorik mellett bekavart egy kicsit Nick Collins hosszan elnyúló tárgyalása (és időközben kiderült, hogy az édesapja is meghalt), Kampman fölött a kérdőjel, hogy az új poziciójába, hogyan fog beilleszkedni, majd jött a sikeres draft és BJ Raji-t nem sikerült leigazolni az előszezon kezdetére, és egy kicsivel súlyosabban is kezdte meg a felkészülést.
Mindezek ellenére a Packers valószínűleg az előszezon legjobb csapata. És igen, tudom nem számít sokat ez az időszak, de mégis csak most mutathatják meg a fiúk, hogy miként készülnek.
Védelem
Az új 3-4-es védelem igencsak kitett magáért, átlagban 4 labdát szednek el meccsenként az ellenféltől, és ezzekből nagyrészt pontokat szerzünk. És ami a lényeg, hogy éhesek. Különösen olyan játékosok, mint Poppinga és Bishop, nagyon kitesznek magukért. BJ Raji leginkább egy szörnyetegnek tűnik a szó jó értelmében, persze még sok tanulni valója van.
Támadók
Elég megnézni az Arizona elleni meccset. Aaron Rodgers olyan, mint valami sorozatlövő lenne (csak kicsit pontosabb kiadásban), az O-line tökéletesen megvédi őt, és ami szintén lényeges, hogy a mobilitása is nagy fegyver. Jarmichael Finley talán az év felfedezettje, Tyrell Sutton mellett, aki lehetőséget kapott legutóbb az első csapatban az Arizona ellen. A futók közül talán Lumpkin lesz az akit nem fogunk megtartani, valahogy nekem ő tűnik a leggyengébbnek közülük (de ő sem rossz annyira).
NFL Preseason Green Bay Packers 44 Arizona Cardinals 37 – The top video clips of the week are here
Speciálisok
Nincsen vetélytársa Crosby-nak, és talán ezért sem sikerült minden lehetőséget gólra váltania, ráadásul az Arizona ellen Matt Flynn nem játszhatott (amit McCarthy utólag megbánt), így Ruvell Martin tette le a labdát Crosby-nak, ami meg is látszott sajnos.
Ami nagyobb gond, hogy nincsen jó punter, ezzel sajnos már egy ideje küzködünk. A foci poziciós játék, nem árt, ha nem adunk az ellenfélnek lehetőséget. Ha viccelni akarnék, akkor mondhatnám azt is, hogy nem kell punter, mert jól megy a támadóknak. (a Carinals ellen nem volt rá szükség).
Még három hét van hátra a szezon kezdetéig, remélem, hogy ez idő alatt is sikerül javulniuk a játékosoknak.
Friss: a Packers elengedte P Duran Brooks-t, WR JaRon Harris-t és LB Stryker Sulak-ot.

Jól elnyaltak a Vikingek ellen. :D Hát igen hiányzik a jó kis irányítójuk. :P Félreértés ne essék szimpatizálok (nem vagyok szurkolójuk) a Packers-el, de ez a csapat szerintem idén sem fog remekelni.
Szerintem Rogers sokkal jobb, mint Favre, nem ő tehet róla, hogy állandóan legázolják (bár néha nyugodtan elereszthetné a labdát). Én azért még nem temetném a csapatot, ez csak 4 meccs eddig.
Egyre biztosabb vagyok abban, h a Packers-nek ez sem lesz sikeres év. :(