Miért nem írtam mostanában…

Mint láthatjátok október eleje óta hanyagolom a blogot. Ennek egyik oka, hogy kicsit ötlettelen voltam, a főbb oka viszont, hogy beteg lettem, hererákom van.

A műtéten november végén estem túl és pár nap múlva kaptam meg az első kemoterápiás kezelést. Azóta keresztülmentem egy gyenge perióduson (nem tudtam aludni, nem volt igazán étvágyam és szinte teljesen gyenge voltam fizikailag), aminek nemrég egy hetes plusz kezelés lett az eredménye (vért is kaptam).

Jelenleg már sokkal jobban érzem magam, egész jól mozgok, valamint jól eszek (szinte teljesen visszatért az ízlelésem is) és már nem fekszek egész napokat az ágyban, mert az elég unalmas tud lenni, és csak a betegségemre emlékeztet.

Próbálom magam lefoglalni, főleg visszatértem a számítógépezéshez (szüleimtől kaptam egy új fejhallgatót, a másfajta/szegényebb karácsony ellenére is, sokadszorra is nagyon köszönöm!), és szeretnék visszatérni a blogoláshoz is, pl. van talonban egy írás már, és van még pár ötletem.

Hosszú harc áll előttem, de erősnek érzem magam és biztos vagyok benne, hogy meg fogok gyógyulni (doktornőm szerint is igen jók az esélyeim).

Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, akiktől biztatást és segítséget kaptam! (nagyon sokan vannak, tudják ők, hogy kik) Öröm volt számomra hallani és látni a jókívánságokat! Nagyon meglepett, hogy ennyien állnak mögöttem.

(a következő kezelésen a jövő héten kerül sor, így lehet, hogy azon a héten nem lesz írás, bár lehet, hogy előkészítek majd valamit addigra)

Hasonló témájú írásaim

  • Nincsen hasonló témájú írás

Evenich Norbert névjegye

Evenich Norbert vagyok, 27 éves, és kedvenc elfoglaltságom, hogy sokat ütöm a billentyűzetet (mégsem vagyok zongorista). A számítógépezés mellett a kedvenc elfoglaltságom az angol nyelv (6 éves korom óta csiszolom a tudásom), blogolás és a GNU/Linux (most éppen Mandriva Linux), valamint szeretek szurkolni a Green Bay Packers amerikai foci csapatnak. Ja és imádom a grízes tésztát. :) Jelenleg a hererák ellen küzdök nagyszerű szakemberek és a családom segítségével.
Kategória: Rólam | A közvetlen link.

Miért nem írtam mostanában… bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. nferenc hozzászólása:

    Kitartást! És mielőbbi gyógyulást!

  2. bendit hozzászólása:

    Sajnálattal olvasom a történteket. Én is mielőbbi jobbulást kívánok Neked!

  3. Konyec hozzászólása:

    Jobbulást kívánok!! Mielőbbi gyógyulást!!

  4. garaboncia hozzászólása:

    Kitartás! És nézd meg a “Családi ékszrek” c. filmet.
    http://www.port.hu/csaladi_eks.....topic_id=0

  5. zsebtyson hozzászólása:

    Én is megütközéssel olvastam hogy mi történt veled, de tudd, hogy az egész Linux Empire közösség szurkol neked a mielőbbi gyógyulás reményében!

    Hajrá Norbi!

  6. Evenich Norbert hozzászólása:

    Köszönöm mindenkinek a jókívánságokat!

  7. Emrik hozzászólása:

    Kitartást, innen is!

  8. edyth hozzászólása:

    Kitartás! Mi veled vagyunk lélekben! Mindenképpen írd majd meg, hogy haladsz a gyógyulás útján!

  9. András hozzászólása:

    Sok erőt és hitet a gyógyuláshoz, sokan gondolunk Rád!

  10. kgeorgio hozzászólása:

    Szia Norbi, teljes szabadulást kívánok neked, és soha ne add fel a hited, idézem:

    “Hosszú harc áll előttem, de erősnek érzem magam és biztos vagyok benne, hogy meg fogok gyógyulni (doktornőm szerint is igen jók az esélyeim).”

    És ezt üzenem neked: Biblia, Joel 2:32 – Olyat még nem láttam, hogy aki ezt tette, ne menekült volna meg;)

    Egy lelkes Ubuntu felhasználó…

  11. myself hozzászólása:

    Nem ma óta olvasom az írásaid (még a Mandriva előtti időkből). Tetszik a tárgyilagosságod, pártatlanságod, realitás – érzéked. A honlapod kinézete már egy esztétikai élmény. Szégyen, de egy ideig nemigen látogattam a lapod. Igaz, hónapokkal késve, de nagy megütközéssel olvasom, hogy hererák ellen harcolsz, nem kis lelkierővel. Irígylésre méltó, ez az erő, amit birtokolsz. Csak így tovább, ha fejben legyőzöd az alattomos kórt, a tested is ezt teszi!
    Három éve egy jóbarátom szintén hererák ellen küzdött. Ő is nagyon bátor volt. Miért beszélek róla múlt időben? MERT MEGGYÓGYULT!!! Azóta született egy fia. Jó egészségnek örvend és élvezi a élet örömeit.
    Csak azért mondom ezt el, hogy tudd, ez a példaértékű lelkierő a te gyógyszered!

    Szeretettel: egy vajdasági Debian – felhasználó és nagy Mandriva szimpatizáns

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>