
Az előző írásaim egyikében említettem, hogy szeretnék majd más disztrót is kipróbálni. Segítségül hívtam a látogatóimat (jó tippeket kaptam, köszönöm mindenkinek!), és a Distrowatch nevű oldalt is.
Nem kis meglepetést okoztam magamnak is azzal, hogy nem egy Linux disztrót választottam, hanem a FreeBSD alapú PC-BSD-t (az utóbbi az előbbi könnyített változata). A legújabb fejlesztői változatot töltöttem le, ami jelenleg a 8 RC1 kiadás. Egy DVD-re fér rá, és Virtualbox-ban kezdtem el tesztelni.
Jobban mondva csak teszteltem volna. Első nekiugrásnál kiderült, hogy minimum 10 GB tárhely kell neki, így adtam neki 12-t. A sikeres telepítés után azonban a KDE nem akart indulni, mert kevés volt a Home könyvtárnak a hely, amit nem is raktam külön particióra. Ezért a rendszert csak Fluxbox-al tudtam kipróbálni, ami nem volt a kitűzött célok között (a KDE-re voltam igazán kíváncsi). Ennek ellenére a telepítés során készített képeket meghagytam, és úgy döntöttem, hogy megosztom veletek. Magyar nyelvű telepítője nincsen, de az angol is elég egyszerű ahhoz, hogy bárki fejest ugorjon a PC-BSD kipróbálásába.
Figyelem! Ha kipróbálod élesben a PC-BSD-t, akkor az esetleges adatvesztésekért nem vállalok felelőséget. A telepítés előtt a fontos adatainkat mindenképpen mentsük le (akár több különböző helyre is!), és akkor nem kell szentségelnünk, ha esetleg eltoltunk valamit.
PC-BSD 8 RC1 telepítése képekben

1. Az első képernyőnél lehetőségünk van a nyelv kiválasztására. Magyar nyelv hiányában ajánlom az angol nyelvet.

2. A billentyűzet típusát és nyelvét választhatjuk ki. Elég széles a választék…

3. Kiválaszthatjuk, hogy új telepítést vagy frissítést akarunk illetve, hogy DVD-ről vagy az internetről szeretnénk ezt megtenni. A FreeBSD is választható, mint telepíthető rendszer.

4. A merevlemez particionlása következik. Minimum 10 GB szükséges a PC-BSD-nek, de a legjobb, ha 12-15 GB-ot adunk neki legalább.

5. Meg kell adnunk az adminisztrátor jelszavát, és egy normál felhasználó adatait.

6. Az időzóna beállítása következik.

7. Néhány népszerűbb program telepítését tudjuk megadni, mint például: Firefox, OpenOffice.org, k3b, Gimp, Pidgin, stb. (ezek persze később is telepíthetőek).

8. Kapunk egy kis összefoglalót a telepítés eddigi beállításairól.

9. A telepítő elkezdi másolni a szükséges fájlokat. Nyugodtan elmehetünk teázni, kajálni, mert nem 5 percről van szó (bár élő rendszeren lehet, hogy gyorsabb).

10. A telepítésnek vége, ki kell venni a lemezt, majd újraindítani a gépet.

11. Első indításkor elsőként be kell állítanunk a videókártyánkat.

12. Egyedi belépőképernyőt kapunk, nem az alap KDE-set. Plusz pont a PC-BSD készítőinek.


Szia!
Én a 7.1.1-et futtatom vbox-ban a Mandrivám alól. Sajna a webkamerám nem támogatja így az élest még egy ideig hanyagolom.
Téged olvasva leszedtem az rc-t majd megnézem azt is. Én igazából az Arch-ra lennék kiváncsi, de vboxban valamilyen oknál fogva azt nem tudom telepíteni. Megoldást keresni meg nem vagyok elég motivált. :-) A Mandrivával semmi gondom.
Az Arch-ot próbáltam én is tavaly Virtualbox-ban, és én sem tudtam feltelepíteni, már az elején kiírt valamit. Lehet, hogy újra meg kellene nézni majd (remélem az nem foglal 10 GB-ot :).
Én az utóbbi 3 hónapban Arch-ot használok Virtualbox-ban, minden jól megy.
Üdv mindenki-net!
Sikerült valaha valakinek pcbsd-n netet csiholni? És ha igen hogyan?
Én Ubit használok, ott egyszerűen előhívom terminálból a pppoeconf-ot, beállítom és szeva.
A pcbsd azonban nem ismeri ezt a parancsot -nyílván azért mert már a parancshéj.
nekem nem akart felmaszni virtualbox ala :/
live modban megy, de telepitesnel valami baja van es mindig ujraindul
adtam neki 20 gigat, de nem bekultek ki
Üdv mindenki-net!
Sikerült valaha valakinek pcbsd-n netet csiholni? És ha igen hogyan?
Én Ubit használok, ott egyszerűen előhívom terminálból a pppoeconf-ot, beállítom és szeva.
A pcbsd azonban nem ismeri ezt a parancsot -nyílván azért mert már a parancshéj.