Mindig is irigyeltem azokat, akik a Commodore 64-es vagy Amigás élményeikről írnak. Ők már “öregnek” számítanak a számítástechnika terén. Én mondjuk nem tehetek róla, hogy fiatalabb vagyok, mint az a korosztály, akiknek ez megadatott. Most azonban én is hasonló szituációban vagyok, hiszen most már talán véglegesnek mondható, hogy a Gearbox kezébe átkerült Duke Nukem Forever meg fog jelenni, méghozzá 2011-ben.
Azok közé az emberek közé tartozok, akik a ’90-es években a Duke Nukem 3D-vel játszottak. A 3D csak egy utalás volt a váltásra, mert az első két rész platform játék volt. A harmadik rész ellenben tökéletes 2,5D-s FPS volt: megadta a dimenziók érzetét, de a tárgyak és az ellenfelek sem voltak három dimenziósak. Abban az évben jött ki a Quake is. A két játéksorozat azonban merőben más karriert futott be.
A Quake-ből komoly sportjáték lett, ami azt jelentette, hogy ha nem gyakoroltál nap, mint nap több órát, akkor a neten elvertek rendesen, és 10 perc alatt sem tudtál elérni két számjegyű fraget magadnak. Ha véletlenül mégis, akkor is tuti a lista végén végeztél.
A Duke Nukem ezzel ellentétben bohóckodós játék volt. Senki nem vette komolyan ezt a piszkosszájú figurát, és különben is ki az a Chuck Norris, amikor Duke az univerzum közepe?! Ki nem szeretett a kamerán keresztül leselkedni, ahogy valaki belesétál a távrobbantós gránátunk hatáskörébe? Vagy amikor a holoduke-ot használtuk csalinak… (fiatalok kedvéért: a hologram duke, teljes hasonmás külsőre, viszont semmit nem csinál)
Amikor bejelentették a múlt héten, hogy a DNF még is meg fog jelenni, akkor elkezdtem én is emlékezni. A játék már 1997 óta készül, és már a viccek elég elcsépeltek, itt az ideje, hogy Duke Nukem ismét seggbe rúgjon néhány idegent…
Néhány Duke Nukem apróság
- Duke Nukem zene (itt pedig néhány változat)
- EDuke32, Duke Nukem 3D Windows-on, Linux-on és OS X-en is. Nem emuláció, és magas felbontásra is képes.
- A Duke Nukem Forever visszatérésének a története (videóbeszámoló és képek a játékból: a PAX-on kipróbálható demó volt)
- Duke Nukem oldal
