Amióta az eszemet tudom sportmániás ember vagyok. Jobban mondva sportnéző. Az egész család az, így könnyű volt ezt magamba szívni. Első sportcsapatom, akiknek még ma is szurkolok, a kanadai hoki válogatott volt a rendszerváltás idején. A politikai rendszerváltás magával hozott egy csomó sportosat is, hiszen a Szovjetunió felbomlott, így a sportnak is változnia kellett. A hokira különösen hatott a dolog hiszen a szovjet válogatott jelentős szerepet játszott a sportág történelmében.
Az évek alatt jó pár örömben, szenvedésben és bánatban volt részem a sport révén. Szerintem mindenki megfordul ezeken a helyeken az életében, gondoltam leírom ezt a néhány tanácsot, mire is érdemes felkészülni ha sportszurkolóságra adnád a fejed.
1. Nem a ruha teszi a szurkolót
Főleg csapatsportoknál nagy divat az, hogy a fanatikus szurkolók képesek magukat felöltöztetni a kedvenc csapatuk színeibe, mezébe. Ez mind szép és jó, de ezzel még nem leszel nagyobb szurkolója a klubodnak, nem tesz ez speciális szurkolóvá. Ezért, ha nincs mezed, vagy sálad ne bánkódj, nem ettől leszel szurkoló, és ne is hagyd, hogy a többiek bebeszéljék az ellenkezőt neked. Ha mindenképpen vágysz mezre, vagy sapkára vedd meg, de ezzel nem leszel jobb szurkoló.
Nekem is van több mezem és sapkám, nem is egy csapathoz, de nem érzem magam szurkolóbbnak másnál.
2. Felejtsd el a babonákat
A babona az ostoba emberek önigazolása (igen, ez még a Packers vezetőedzőjére, Mike McCarthy-ra is igaz, aki félidőnként cseréli a színes tollait). Én is voltam így, hogy bizonyos dolgokat nem csináltam, vagy éppen megcsináltam, mert abban hittem, hogy ez rossz a csapatnak (pl. nem mezben néztem a meccset, mert volt pár kellemetlen élményem). Ez badarság, a csapatod, sportolód teljesítménye nem attól függ, hogy egy ember pár ezer kilométer távolságra mit csinál a verseny idején. Felejtsd el, de komolyan.
3. Ez a Te csapatod, állj ki mellette
Nem, ezt nem úgy értem, hogy ne legyen csak egy kedvenced, mondjuk sportáganként. Engem nem zavar, hogy miközben a Manchester City-nek szurkolsz, a Norwich csapatát is követed. Bár valószínű én és Stephen Fry biztos fura szemmel néznénk rád.
A lényeg, hogy ha már választottál egy csapatot, bármilyen ok miatt, akkor azt kövesd jóban rosszban (nem a házasság jut eszembe, de erről majd máskor), ne csak akkor, amikor éppen jól megy nekik, hanem akkor is, ha már véletlenül sorban veszítettek két mérkőzést. A csalódottságot nehéz elviselni ez tény, de mindig jöhetnek jobb napok.
Életem első Packers mérkőzése egy Bears-Packers meccs volt, az ősi rivális ellen. Hajnali 2-kor kezdődött a meccs, és vesztettünk. Csalódottságot nem éreztem, a helyét átvette az az érzés, hogy a csapat mindent megtett a sikerért (tényleg egy dobáson múlott a dolog), és nagyon szimpatikus csapat benyomását keltette a Packers.
4. Ne ugorj be mindennek amit a média mond
A média bármely formája az embert befolyásoló gépezet. Ezt nyugodtan kijelenthetjük. Főleg a bulvárlapok képesek bármit mondani, és kedvezően tálalni, ha az segít nekik eladni több lapot.
Ha tudod, hogy a csapatod a következő mérkőzésen esélyesebb, mint a másik, nem biztos, hogy érdemes beugrani annak a tömérdek cikknek, ami azt mondja, hogy az ellenfél az igazán esélyes. Én vasárnap után, egy napig képes voltam beijedni, hogy a Giants a fő esélyes a Packers ellen. Aztán persze észhez tértem.
A bulvárlapok szintén képesek az igazolása időszakban megbolondítani az ember fejét. Sztárjátékosok jönnek-mennek, játékosok nyilatkoznak, ezeket pedig hajlamosak elferdíteni az újságírók, pardon firkászok. A nyugtató dolog, hogy pár év után az ember képes olvasni a sorok között, és ismeri a saját csapatát annyira, hogy könnyebben felismerje mi az igaz, és mi nem.
5. Ne a szurkolóság irányítsa az életed
Bármennyire is szeretjük a csapatainkat és kedvenc sportolóinkat, de ezek a dolgok nem irányíthatják az életünket. Ne felejtsük el, hogy a sportesemények (mint az életben sok más dolog) felett nincsen befolyásunk. Nem hagyhatjuk, hogy egy-egy vereség lerombolja a kedvünket, befolyásolja a hangulatunkat.
Régebben voltam úgy, hogy egy rossz eredmény teljesen letarolt, valamikor még sírtam is. Pár év óta nem teszem, mert beláttam, hogy kicsit nevetséges az amit csinálok. Különben sem tudjuk mit hoz a következő hét.
5+1. Szurkolói viselkedés
Ne felejtsd el, más csapatok szurkolói rajtad keresztül ítélhetik meg a csapatod rajongótáborát, így nem csak magad miatt, de a csapatod miatt is érdemes normálisan viselkedni. Vonatkozik ez természetesen a sporteseményekre, és az internetes térre is. Nem érdemes beugrani mások provokációinak sem, sok fejfájástól megkímélhetjük magunkat.
