Egy este Valentina Lisitsa-val

Nem szoktam komolyzenei koncerteket nézni, és bár szeretem a műfajt, hallgatni ritkán szoktam csak. Amíg a világ jelentős része a focit választotta ma este, addig a londoni Royal Albert Hall-ban Valentina Lisitsa adott koncertet, amit a YouTube-on élőben lehetett nézni (jelen sorokat pont a szünet alatt írom). A lehetőségről fura módon a Twitter-ről értesültem, így lehet, hogy még a Twitterről alkotott képem is megváltozik majd.

Valentina Lisitsa

Amikor elkezdtem nézni Lisitsát, nem tudtam, hogy ki ő, hogy mire számítsak. Ami nagyon tetszett, hogy a koncert szünetében egy előre felvett videót nézhettünk, amiből jobban megismerhedtük őt. Kérdésekre válaszolt, és annak ellenére, hogy nagyon lehetett érezni az akcentusát, jól lehetett érteni az angolját. Nem csak a popzenészeké lehet a világ, meg a YouTube, hiszen Lisitsa is ezt használta fel a tudásának bemutatására. A zongorázást három évesen kezdte.

Mindig is csodáltam azokat az embereket akik képesek valamilyen hangszeren játszani, és különösen azokat, akik zongoráznak. Számomra az volt a meglepő, hogy teljesen átadta magát a játéknak, érezhető volt ez az arckifejezésén, a szemén, és a kéztartásán is. Sokszor azt hittem, hogy sírni fog, de amikor vége volt egy-egy darabnak, akkor a közönség tapsa után azért ő is elmosolyodott mindig. Az újjai lazán vándoroltak billentyűről billentyűre, nem csak odatette a kezét, hanem könnyedén, szinte kecsesen használta azokat. Viszont amikor pörgősebb rész következett, akkor virtuózan kezdett el játszani. Szavakkal ezt így nehéz leírni, így nézzétek meg ezt a videót.

Soha nem fogok emlékezni az idei foci EB-re, de mindig emlékezni fogok erre az estére amikor Valentina Lisitsa a Royal Albert Hall-ban debütált, és én élőben láthattam az interneten keresztül…

A koncert megvásárolható lesz majd az iTunes-on és CD/DVD-n is.

  • http://www.facebook.com/profile.php?id=1629906319 Benyó Gergely

    Én személyesen élőben élvezhettem ezt a fantasztikus koncertet a Royal Albert Hall-ban……
     

  • Oldal Zsuzsanna

     nagyon szeretem a zongorajátékát. csodálatosan bánik a hangszerrel. nemrég találtam rá a számítógépen, és csodálatos élményt ad.én is tanultam valamikor zongorázni, és az ő kézjátéka teljesen egyedi, és csodálatos. zsuzsi