Dallas, a folytatás

A Dallas nem csak az USA-ban legenda, hanem Magyarországon is. Itthon az első amerikai sorozatok között volt, ha jól emlékszem, én pedig akkor még elég kicsi voltam, de emlékszek még a péntek estékre.

Mostanában mindenki minden filmet, sorozatot feldolgoz, azonban szerencsére az új Dallas nem feldolgozás (remake) lesz, hanem folytatása az eredetinek. A sorozat a felnőtt utódokról szól majd, de láthatunk majd ismerős arcokat is. A folytatás 2012 nyarán kezdődik.

Íme az első előzetes, benne az ismerős zenével:

Share

A nagy Google Chrome teszt

Írásaimból tudjátok, hogy a kedvenc böngészőm a Firefox. Azonban mindig érdemes egy kicsit új dolgokkal ismerkedni, ezért is döntöttem úgy olyan 2 héttel ezelőtt, hogy egy időre a Google Chrome lesz az elsőszámú böngészőm. A Chrome-ot kellett választanom, mert a nyílt forrású Chromium valamiért nem kedveli a Fedorámat, és hiába dobott ki hibaüzenetet nem tudtam azt megoldani.Gyors felület
Nem lehet módosítani a böngésző külsejét, csak egyszerűen. Vannak témák, de csak szín és kép módosításra, de a gombokat, vagy azok helyeit nem láttam, hogy lehetne módosítani. A Firefox-ban mindezt egyszerűen lehet megoldani. A témákat Chrome-ban nem lehet elmenteni, csak mindig az aktuálist használhatod.

Emiatt a zártság miatt is feltűnő, hogy milyen gyors maga a böngésző kezelése. Az animációktól kezdve, a menük, fülváltás, minden.

+ gyors felület, fülváltás, animációk
- nem lehet testreszabni a felületet

Memóriazabáló
A gyors felület ellenére, a Chrome rendkívül sok memóriát eszik. A cím helyére kell beírni, hogy about:memory és a program kiadja minden egyes kiegészítő és fül memóriahasználatát. Nekem a 2 GB memóriából elfoglal folyamatosan 1 GB körülit. A dolog tehát nem igaz, hogy a Chrome kevesebbet eszik, mint a Firefox. Ha a Firefox-t hasonló számú fül  (30-40 db nem ritkán) mellett használnám maximum 600-700 MB-ot használna. És még kevesebb kiegészítőt is használok, mint Firefox-on.

A Chrome gyorsasága tehát a felület érzékenységében van, és nem a memóriakezelésében.

- A Google Chrome-nak kell a memória, szóval egyszerűen nem igaz a hírek, hogy jobb a memóriakezelése, mint a Firefox-nak.

Kiegészítők
Kellemes dolog a Google Chrome webboltja. Jó a keresője benne, egyszerű felületen lehet válogatni a kiegészítők közül. A kiegészítők mindegyike gyorsan települ és azonnal használni is lehet. Legtöbbjük (amiket eddig használtam) a címsorral egy sorba rakja ki magát, így egy idő után gomberdő alakulhat ki. Ezeket a gombokat csak egymás között lehet rendezni, nem húzhatod át a böngésző msik részére. Tetszik, hogy egyszerűen lehet elérni a bővítménykezelőt, és beállítani azokat.

A webboltban a kiegészítők mellett lehet un. alkalmazásokat is letölteni, ami általában csak annyit jelent, hogy betölti a küön fülbe a játékot, vagy a webes alkalmazást. Sajnos úgy reklámozzák ezt, mint ha valami nagy dolog lenne, pedig csak egy sima ikonos könyvjelző az egész.

+ Kiegészítőket egyszerűen lehet keresni, telepíteni és azonnal használatba venni.

Könyvjelző kezelés
Valljuk be nem mindenki használ netes könyvjelzőket, mint a delicious. És nem árt, ha van egy helyi példányunk is a kedvenc oldalainkból. A Google Chrome bizony egy nagy 1-es (és nem plusz!) ebben. A könyvjelzőkezelő gyakorlatilag nem létezik, mert sajnos túl egyszerű. Amikor el akarok rakni valamit rábökhetek a csillagra, de a mappakezelése túl egyszerű, nem lehet látni az összes könyvjelzőt, és nem lehet címkézni sem. A Firefox-ban nagyon megszoktam, hogy valamit berakok a nem rendezett közé, akkor nincsen szem előtt, csak egyszerű referencia, vagy ‘majd később elolvasom’ kategória. Az állandó oldalaimnak pedig csinálok egy mappát.

Lehet, hogy másnak elég ez, de nekem nem. Anyukámat nem tudnám ajánlani a Chrome-ot, mert ő is megszokta a Firefox-on ezeket a lehetőségeket. Az egyszerűsítés valamikor már a használhatóság rovására megy. Inkább legyen ott a lehetőség.

- túl sok hiányzó opciók a könyvjelző kezelésnél.

Jelszómentés
Az elején még gondom volt azzal, hogy nem jegyezte meg rendesen a jelszavaimat. Mostanra ez azonaban megoldódni látszik, nem tudom, hogy korábban mi lehetett a gond, bár pár esetben még idegeasítően elfelejti. A fő Gmail-es címemhez nem éppen rövid a jelszóm, nem szeretném mindenkor begépelni, amikor a Google-nek kedve van véletlenül rákérdeznie. A mentett jelszavakat a Firefox-hoz hasonlóan jól kezeli a Chrome, a beállításoknál meg lehet lehet azokat nézni (magyarul nem szabad mindenkit a böngászőnk elé engedni, vagy csak felügyelet mellett).

+ első heti probléma után, a jelszókezelés igen jónak mondható.

Beállítások
A beállítások Google stílusban igen egyszerűen, nem külön ablakban jelennek meg, hanem egy speciális fülön. Egyszerű, átlátható az egész, nagyon tetszik.

Összhatás
Én elég sokat használom a böngészőt, mind munkára, mind szórakozásra, és összességében kellemes csalódás eddig a Google Chrome. Nem mondom, hogy ez lesz az alapértelmezett böngészőm, de egyelőre tetszik. Gyorsnak gyors és tényleg egyszerű, mert hát mi kell a böngészéshez: füleg meg egy címsor. Ami nagyon hiányzott az pont a fülek csoportosítása, amit a Firefox-ban már nagyon megszoktam.

Az sem tetszett, hogy a fülek, ha sok van belőlük, akkor összenyomódnak, és olvashatatlanná válnak a címek. Sok ablakot nyitni meg nem praktikus, így is jelenleg a KDE ablakcsoportosítását használom (ami úgy működik, hogy egy ablakba van az összes ablak, és fülek kerülnek az ablakkeretre), és jelenleg is 4 Chrome ablakot használok, míg Firefox-ban minimum 5-6 fülcsoport van állandóan nyitva, de ugye csak egy ablak van a szemem előtt.

A Chrome ha egy picivel több opciót adna pár helyen, akkor még jobb böngésző lehetne. Azt hiszem még minimum ezt a hónapot a Chrome használatával töltöm, aztán eldöntöm, hogy melyik lesz az alap böngészőm. Az is lehet, hogy kitalálok valami jó módszert, amivel szinkronba hozhatom a kettőt, és akkor nem lesz gond, hogy melyiket indítom el a nap elején.

Írd le hozzászólásban, hogy te melyik böngészőt használod!

Share

Google+, első benyomások (meghívót küldök ha kell)

Limitált körben ugyan de elindult a Google közösségi oldala, a Google+. Elsőre szembetűnő, hogy az oldal szép, kellemes, tiszta, igazi anti-Facebook külseje van. Ezzel együtt a Google többi oldala is megújult.

A Google+hoz lehet hivatalosan is meghívót kérni, de az elég lassú lehet, mert nem akarják elsietni a dolgokat, mint régebben a Weave-vel és a Buzz-al. Viszont szét lehet nézni Twitter-en, Identi.ca-n vagy Buzz-on olyan emberek után, akiknek van meghívójuk.

Google+hoz a Google Mail-es címmel lehet csatlakozni, és jelenleg három részből áll.

A Google+ felülete

Körök

A Körök hasonló, mint a Facebook lista, de mégis más egy kicsit, interaktívabbnak tűnik, jobban szem előtt van szerintem. A Google+ ebben a tekintetben inkább úgy működik, mint a Twitter/Identi.ca, tehát lehet bárkit követni, nem kell a másiknak visszajeleznie. Az embereket Körök-be lehet rakni, a meglévők elég jók (leírásban is): Barátok, család, ismerősök, követés. Emellett természetesen létre lehet hozni saját Körök-et. A Körök-et grafikusan is lehet érteni, elég csak a kívánt embert, behúzni a körbe.

 

Fal

A Fal-on oszthatunk meg üzeneteket, videókat, képeket, stb. bizonyos körökkel, egyéni ismerősökkel, gyakorlatilag bárkivel, még olyan emberekkel is, aki nem használj a Google+ szolgáltatást, ők legfeljebb nem fognak tudni hozzászólni, de a tartalmát látni fogják. Emellett hozzászólhatunk és +1-el jelezhetjük, ha valami tetszik.

Sparks

A Sparks egy egyszerű érdeklődési kört egybegyűjtő eszköz. Rákerestem például a Green Bay Packers-re, és mindenféle dolgot kidobott felhasználva a keresőt és a Google News-t is. Innen is lehet természetesen megosztani dolgokat akinek csak akarunk.

 

Hangout

A Google+ legizgalmasabb része azonban a csoportos hangos vagy webkamerás beszélgetési lehetőség, a Hangout. A felület szintén jónak tűnik, bár webkamera hiányában nem tudtam a videót kipróbálni.

 

Pár óra után

Nekem tetszik, kíváncsian várom a fejlesztéseket. Tiszta felület, tényleg csak a legszükségesebb dolgok vannak rajta. Nincsenek játékok, eseménymeghívó spam-ek, és hasonlók. Reméljük ezek maradnak is a Facebook-on. Továbbá jó, hogy nincsen jelölgetősdi, mindenki azt követ akit akar, az már más kérdés persze, hogy mennyien fognak csatlakozni amint teljesen nyílt lesz az egész, de szerintem a Google jó úton jár a fejlesztésben.

Ha kell meghívó a Google+hoz, akkor a kapcsolat oldalon keresztül írd meg nekem gmail-es email címedet.
Frissítés: elfelejtettem leírni, hogy most a hétvégén nem tudok nagyon napközben gépközelben lenni (csak esténként valószínűleg), így nappal biztosan nem tudok meghívót küldeni majd.

Frissítés 2: amíg távol voltam változáűsok voltak és kijavították a bugot amivel meghívót lehetett egyszerűen küldeni (csak egy üzenetet kellett megosztani egy email címmel). Szóval egy darabig biztosan nem fogok tudni meghívót küldeni.

Frissítés #3 (2011.07.08.): idénként a Google kinyitja a kapuit, így aki eddig még tőlem nem kapott meghívót és írt nekem, annak küldtem. Továbbra is adok bárkinek meghívót, akinek kell természetesen.

Share

Ilyen is volt…

Videótéka, ilyen is volt
Videótéka (klikkelj a képre az eredeti mérethez)

Share

Hogyan: egyszerű adatbázis mentés WordPress-ben

Nemrég találtam egy nagyon egyszerű kiegészítőt, amivel elmenthető a WordPress alapú blogok adatbázisa, amiben a bejegyzéseink, hozzászólásaink, stb. vannak, szóval nagyon fontos, ha valaki bloggol. Az adatbázist minden esetben tömörítve kapjuk, amit később például a PHPMyAdmin felületén tudunk beimportálni.

Ez a kiegészítő nem más, mint a WordPress Database Backup, amit a WP bővítménytelepítőjén keresztül telepíthetünk, ha rákeresünk a WP-DB-Backup pluginre.

Az opciókat az Eszközök → Backup menüjében találhatjuk, ahol az alábbi dolgokat állíthatjuk be.

Tables – Milyen táblákat mentsen el az adatbázisban?

Alapban a fő WordPress táblákat menti el a kiegészítő (de ki lehet venni a spam hozzászólásokat és a bejegyzés vázlatait is). Ezen kívül beállíthatjuk bármelyik tábla mentését, amelyet abban az adatbázisban talál, amibe az adott WordPress-t telepítettük.

Backup Options – Hová mentse az adatbázis file-t?

Save to server: elmentheti a szerver egy könyvtárába, ahonnan később letölthetjük.

Download to your computer: egyenesen letölthetjük a gépünkre.

Email backup to: el is küldethetjük magunknak email-be a file-t.

Scheduled Backup – A mentés időzítése

Itt adhatjuk meg, hogy milyen időközönként kérjük a mentést.

Never: soha (manuális mentéshez ajánlott)

Óránként

Naponta kétszer

Naponta egyszer

Once weekly: hetente egyszer

Email backup to: megadhatjuk, hogy az időzített mentést melyik email címre küldje el.

Időzítésnél szintén megadhatjuk, hogy mely táblákat mentse el még az alap WordPress táblákon kívül.

Share

Akik szerint az Apple legyőzi a Microsoft-ot, egy dologgal nem számolnak

Az újabb Apple konferencia (WWDC) után mindenki el volt ájulva ismét. Fantasztikuzs cuccok az Apple-től tényleg. Magical (Steve Jobs kedvenc szavainak egyike).

Sokan írják, mondják – csomó szakik –, hogy az Apple az a cég amely le fogja váltani a Microsoftot, nem is olyan sok idő múlva. Mindenki mondja mennyire innovatívak és könnyen kezelhető eszközöket gyártanak. Viszont ők is csak annyira innovatívak, mint a Microsoft vagy a Google, és a nagy bukásaikról senki nem beszél.

Ezzel kapcsolatban ma olvastam érdekes véleményt, hogy az Apple csak addig innovatív, ameddig azon a területen egyedül vannak. Amint bejön 1-2 újabb szereplő, abban a pillanatban megáll a tudomány. De most nem erről írok a továbbiakban.

Működik az Apple PR gépezete szépen, hiszen el kell hitetni a néppel, hogy az Apple cuccai csak is „magical” lehetnek. Ehhez hozzájön az Apple fanboyok segítsége is, akik általában rózsaszín színű Apple márkás szemüveget viselnek. És amint már írtam rosszabbak tudnak lenni a Linux-os fanboyoknál is (ami pedig nem egyszerű el kell ismerni).

Szóval az Apple elsöpri a Microsoftot, és nagyban leegyszerűsítik a mindennapi számítástechnikát. Ezek az emberek csak egy dolgot felejtettek el.

Charlie és az Apple Gyár, humoros videó mi is rejlik az Apple sikere mögött

Az Apple Ára

Az Apple továbbra is exklúzív gépeket ad el olyan áron, amely az átlagemberek számára, még az USA-ban is sokszor elérhetetlen. Igen ott is vannak szegényebb emberek, és még a mostani válságot nem is kell belevenni, mert előtte is ez volt a helyzet. És a világ más részét ne is említsük.

Steve Jobs-nak, az Apple vaskezű urának azonban esze ágában sincsen lejjebb adni az árból. Világos, azt a réteget akarják kiszolgálni, akik pénzesek, és hajlandók áldozni az „Apple minőségre”. Így viszont az egyszerű ember marad ki a nagy élményből, abból, hogy milyen jó érzés is egy iphone-t vagy egy ipad-et a kezünkben tartani.

Az Apple lehetne az a cég, amely elvezethetné az embereket a 21. századba, megkönnyítve az életünket a remek termékeikkel. De ezt ne várjuk tőlük, mert az ár mindent megszab, és ez az ár nem fog lejjebb menni.

Az Apple szerintem nem úgy marad meg a világtörténelemben, mint egy innovatív cég (látványos felületek kigondolása és megvalósítása, egyáltalán nem az), hanem, mint egy önző cég, akinek ott volt kezében a kulcs, hogy eljuttassa mindenkihez a számítástechnika élményét a mindennapokba.

Visszanézve majd 5-10 év múlva az Apple-nek az lesz a legnagyobb érdeme, hogy elindította a dolgokat az érintőképernyős eszközöknél, viszont soha nem lett főszereplője, mert az eszközeik túl drágák és zártak ahhoz, hogy mindenki használni tudja őket a földön. Ki vagy kik lesznek a főszereplők? Ebben a gyorsan fejlődő iparágban sosem lehet tudni.

Csak ezt szerettem volna kiírni magamból.

Share