Archive for the ‘Green Bay Packers’ category

Go Pack Go!

december 30th, 2009

Sajnos nem tudtam olyan sokat írni a kedvenc csapatom szerepléséről, amennyit szerettem volna, így most írnék egy kis összefoglalót az eddigiekről. Az első nyolc mérkőzés bevallom nem sokat adtam volna arra, hogy akár csak esélyünk is legyen a rájátszásra. Aztán jött a Tampa elleni vereség, amely után a csapat minden tagja, edzők és játékosok egyaránt, felszólaltak a csapat szereplése miatt, és átértékelték az eddigieket.

Amit ezután produkált a csapat az már lassan történelem lesz, a legutóbbi 7 mérkőzésből hatot megnyertek, az egy elvesztett pedig egy utolsó pillanatbeli TD-n múlott. Sikerült kijavítani az O-line bénaságait (és visszajött Tauscher!), Rodgers is jobb döntéseket hoz a vészesebb pillanatokban, valamint a védelem az új 3-4-es felállásban is összekovácsolódni látszik. Külön kiemelendő a veterán Woodson, akire nem lehet szavakat találni (pályán belül és kívül is példaképe lehet a gyerekeknek), valamint az elsőéves Clay Matthews, aki már 10 sack-nél jár, és könnyen lehet, hogy az év rookie-ja lesz a védelemben. (lehet szidni TT-t, de Matthews és Raji nagyon jó draft-nak mondhatók)

Persze vannak még hibák, de jelen pillanatban senki nem kérdőjelezheti meg, hogy a Packers egy playoff csapat. A hétvégén megyünk a Cardinals-hoz, majd a jelen állás szerint a playoff első meccse is ugyanott lesz. Bonyolultnak tűnő számítások alapján akár a Vikings-al is egyből összefuthatunk, ebben az esetben számomra nem kérdéses, hogy más lenne a kimenetel, mint az első két meccsen volt.

VN:F [1.5.6_840]
Rating: 10.0/10 (2 votes cast)
Google Buzz

Packers 2009, az előszezon margójára

augusztus 31st, 2009

Három meccsen van túl a csapat az előszezonban, és azt hiszem mindannyian bizakodók lehetünk, ez a csapat ütni fog. Előszezon ide vagy oda, a Packers-szel számolni kell.

Mondom ezt annak ellenére, hogy az off-season (bocsi, ha sok angol szót használok, de ebből nem fogok a foci esetében leadni), megint valamelyest zavaros volt. A szokásos Favre sztorik mellett bekavart egy kicsit Nick Collins hosszan elnyúló tárgyalása (és időközben kiderült, hogy az édesapja is meghalt), Kampman fölött a kérdőjel, hogy az új poziciójába, hogyan fog beilleszkedni, majd jött a sikeres draft és BJ Raji-t nem sikerült leigazolni az előszezon kezdetére, és egy kicsivel súlyosabban is kezdte meg a felkészülést.

Mindezek ellenére a Packers valószínűleg az előszezon legjobb csapata. És igen, tudom nem számít sokat ez az időszak, de mégis csak most mutathatják meg a fiúk, hogy miként készülnek.

Védelem

Az új 3-4-es védelem igencsak kitett magáért, átlagban 4 labdát szednek el meccsenként az ellenféltől, és ezzekből nagyrészt pontokat szerzünk. És ami a lényeg, hogy éhesek. Különösen olyan játékosok, mint Poppinga és Bishop, nagyon kitesznek magukért. BJ Raji leginkább egy szörnyetegnek tűnik a szó jó értelmében, persze még sok tanulni valója van.

Támadók

Elég megnézni az Arizona elleni meccset. Aaron Rodgers olyan, mint valami sorozatlövő lenne (csak kicsit pontosabb kiadásban), az O-line tökéletesen megvédi őt, és ami szintén lényeges, hogy a mobilitása is nagy fegyver. Jarmichael Finley talán az év felfedezettje, Tyrell Sutton mellett, aki lehetőséget kapott legutóbb az első csapatban az Arizona ellen. A futók közül talán Lumpkin lesz az akit nem fogunk megtartani, valahogy nekem ő tűnik a leggyengébbnek közülük (de ő sem rossz annyira).


NFL Preseason Green Bay Packers 44 Arizona Cardinals 37The top video clips of the week are here

Speciálisok

Nincsen vetélytársa Crosby-nak, és talán ezért sem sikerült minden lehetőséget gólra váltania, ráadásul az Arizona ellen Matt Flynn nem játszhatott (amit McCarthy utólag megbánt), így Ruvell Martin tette le a labdát Crosby-nak, ami meg is látszott sajnos.
Ami nagyobb gond, hogy nincsen jó punter, ezzel sajnos már egy ideje küzködünk. A foci poziciós játék, nem árt, ha nem adunk az ellenfélnek lehetőséget. Ha viccelni akarnék, akkor mondhatnám azt is, hogy nem kell punter, mert jól megy a támadóknak. (a Carinals ellen nem volt rá szükség).

Még három hét van hátra a szezon kezdetéig, remélem, hogy ez idő alatt is sikerül javulniuk a játékosoknak.

Friss: a Packers elengedte P Duran Brooks-t, WR JaRon Harris-t és LB Stryker Sulak-ot.

Az előszezonról készült eddigi összefoglalók (nfl.com):

VN:F [1.5.6_840]
Rating: 0.0/10 (0 votes cast)
Google Buzz