Hogyan: az egy klikkelős Twitter follow gomb hozzáadása a blogunkhoz

Ha már a gomboknál tartottam, akkor szintén a héten lett elérhető a Twitter egy klikkelős követős gombja. Ez mit jelent? Ha rányomsz a “Follow” gombra, amit itt a blogon az oldalsávban találhatsz, akkor ezzel már követsz is a Twitter-en. Így nem kell elmenni a Twitter oldalamra, és a “Follow” gombra klikkelni. Egyszerűbbé teszi a követést.

Hogyan adhatjuk hozzá ezt a gombot a blogunkhoz?

  1. Fontos, hogy először lépjünk be azzal a Twitter fiókkal, amit akarunk, hogy az adott blog olvasói kövessenek.
  2. Látogassunk el erre az oldalra: https://twitter.com/about/resources/followbutton
  3. Egyszerű konfiguráló: 2. pont a háttér (világos vagy sötét), a 3. pontban bekapcsolhatjuk a követő számlálót, majd végül a nyelvet állíthatjuk, de ugye magyar támogatás híján érdemes az angolt használni.
  4. A jobb oldalt lévő kódot másoljuk ki, és illesszük be az oldalunkba, egy jó látható helyre.

Szerintem akkor is érdemes ezt a gombot használni, ha már raktál ki egy Twitter ikont, mert sokkal jobban feltűnik a látogatóknak.

Share

Visszatér a félig ügyetlen kém: Johnny English Reborn

Ma tudtam meg, hogy lesz a Johnny English című fergeteges kémkomédiának egy újabb része. Az elsőt 2003-ban láthattuk, őszintén szólva nem tudom, hogy mi tartott nekik ilyen sokáig. A főszerepben ismét Rowan Atkinson-t láthatjuk, aki a magyar nézőknek inkább Mr. Bean-ként ugrik be. Ez viszont nem Mr Bean film, hanem egy teljesen más karakter, és még beszél is a filmben.

Az első rész röviden: az angol titkosszolgálat egyik ügynöke meghal, és a temetésen a maradék ügynököt is elteszik láb alól. Nem marad más hátra, mint Johnny English-t megbízni a brit koronaékszerek őrzésével. English azonban nem ügynök, hanem csak egy huszadrangú hivatalnok az MI-7-nél. Az ékszereket természetesen elrabolják, így a visszaszerzése is English-re hárul. Ami nekem az első részben tetszett, hogy annyira nem bugyuta Johnny English, de a legtöbb helyzetet persze szerencsével oldja csak meg.

Íme, a Johnny English Reborn előzetese:

Share

Itt a Google +1 gomb: hogyan rakjuk be a blogunkba?

A Google +1 gombja a válasz a Facebook “like/tetszik” gombjára. A dolog úgy működik, hogy ha tetszik egy cikk és meglátod a +1 gombot, akkor ráklikkelsz egyet, és ha valakinek megjelenik ez a cikk a Google keresése során, akkor ott fogja látni, hogy ezt a cikket már mások ajánlották, tetszett nekik a +1 gomb révén.

Egyenlőre csak az angol nyelvű keresési oldalon lehet majd látni a +1 eredményét, de addig is érdemes kirakni az oldalunkra a gombot.

Hogyan rakjuk ki a Google +1 gombját a blogunkra?

Szerencsére a dolog nem bonyolult, csak látogassunk el a Google creation’s tool oldalára, és ott le tudjuk generálni a kódot.

Beállíthatjuk a méretet (size) és a nyelvet (language). Ez után a felső két sort kell a sablonba a < /body > (szóköz nélkül) tag elé berakni, a második két sort pedig oda, ahol szeretnénk, hogy megjelenjen a +1 gomb.

Ennyi.

Share

Intel: vegyél részt a reklámban, legyen saját múzeumod!

Lehet az ember nem meri magának bevallani, hogy szeretne egy reklámban szerepelni, vagy saját múzeumot nyitni, de most erre is lehetőség akad, az Intel révén. Az Intel “The Museum of Me” oldalát meglátogatva csak annyit kell tennünk, hogy megadjuk a Facebook hozzáférésünket, és kis idő után elindul a múzeumlátogatás, képeket ezért éppen nem rakok be, mert természetesen mindenkinek más és más lesz az élménye.

Múzeum túra

(via @leolaporte)

Share

Miért nem vagyok Geek, sem gík?

Igen, láttam már gík-nek is írva. Szomorú, viszont lépjünk tovább. Ez most egy kicsit őssze-vissza írás lesz, de meg forgjátok érteni szerintem.

Az életben nagyon sok viszonyítás kérdése. Így vagyunk például az emberi tudással is, bármilyen témáról legyen is szó. Itt van például a számítógép. Külső szemlélő számára úgy tűnik, hogy titkárnői gyorsasággal ütöm a billentyűket, de nem tudok 10 ujjal gépelni. A gépet is gyorsan kezelem sokak szerint, pedig egyszerűen csak a többieknél, a nagy átlagnál vagyok gyors. Amint meghallják, hogy Linux-ot használok, zseninek gondolnak, pedig én sem óvodában tanultam meg kezelni. Ehhez még hozzájárul az is, hogy szemüveges vagyok. Szerintem meg inkább öltöztet, de az már más téma. Az tény, hogy az átlagnál többet használom a számítógépet, és jobban is tudom kezelni. De nem vagyok mindentudó, és nem csak ez érdekel. Sőt mostanában kifejezetten szabadulnék is a gépektől, mert néha nagyon elegem van belőlük.

Visszatérve a Linux, egy ideje például nem fordítok programokat, ha véletlenül igen, akkor sem jön össze mostanában, és elég hamar feladom. A parancssort sem érdekel különösebben már, grafikus csomagkezelőből telepítek, és imádom a KDE effektjeit, bár ebből is csak azt használom, amelyik kell nekem és hasznos.

Egy időben geek-nek vallottam magam, de egyre több embert láttam az interneten, akik nálam sokkal többet tudnak, igazi geek-ek. Én nem tudok programozni, és irtózok a hardveres dolgoktól is. A mostani gépemet ugyan én szereltem össze, de egy egésznapos szerelés után úgy döntöttem, hogy a következő gépemet inkább a boltban rakják majd össze. Bár szerintem a következő gépem nem egy asztali gép lesz, hanem egy netbook, amivel a világot járom majd, nagy hátizsákkal a hátamon. Pszt. ez csak egy titkos álom, senkinek ne adjátok tovább. ;)

Okos telefonom sincsen, igaz van egy érintőképernyős telefonom (Samsung S5230), de amint írtam korábban, vagy a telefonomat fogom lecserélni, vagy a szerződést fogom megszüntetni. Ez a nagy telefonmánia számomra teljesen értelmetlen. Mindenkinek a legújabb kell, amikor nem is tudná kihasználni. Nekem ezért sincsen se hypedroid, se hypephone (Android, iPhone). Minden efelé tendál, de ez még mindig a világ kisebbik része. Egyébként még az a szerencse, hogy nem kéne, mert bazi drága. Így legalább nem sóvárgok utána. A jelenlegi telefonomon is inkább hallgatok zenét, mint telefonálok, de zenét is inkább egy Sansa Clip+on tenném, ami ráadásul elérhető áron is van, ha a pénz nem másra kellene állandóan. A mostani telefonomon rémes nemszabványos fejhallgató van, és már dögledezik. A fejhallgatókkal amúgy sem vagyok barátságba, kevés időt bírnak ki velem. Ja és a táblagépekről ne is beszéljek, a 21. század legnagyobb butítása, élen a rohadt almás géppel. Bocsi, már régen szidtam az Apple-t, ez kellett. :)

Ennyi.

Share

Parlours, újabb gyöngyszem a zene térképén

Sokakban él a remény, hogy amit szeretnek abban el is tudnak érni valamit, hogy az emberek emlékezni fognak rájuk. Igen, kedves American Idol/X-faktor-os Simon Cowell, nem mindenki a pénzért szeret énekelni vagy zenélni.

Így volt ezzel a Parlours, egy sokadik együttes a világban, nevezetesen az USA-ban. Ők szerepeltek a “The Chicago Code” című TV sorozat utolsó perceiben, az “I Dream of Chicago” című dallal.

A sorozat a Chicago-i rendőrökről és a korrupció elleni harcról szólt. Nem csak a sorozat nevében szerepel a város neve, hanem ott is forgatták teljes egészében, ami elég rendhagyó dolognak számít tévés, filmes körökben. Chicago városa egy újabb szereplője volt a sorozatnak, és ez a dal remek befejezést adott az egésznek.

A sorozat befejezése (hétfő) óta írtak róluk újságokban és tévében is volt szó a Parlours-ról, így talán nem vész el egy újabb fantasztikus sorozat (“köszönjük” a FOX-nak ismételten a lehetőséget), hanem másoknak reményt és új lehetőséget nyújt majd, hogy sikereket érjenek el.

Megjegyzem, hogy nekem az együttes weboldala is tetszik, teljesen egyedi, nincsenek benne nagy Flash darabok, helyette van egy ősrégi írógép, talpas betűk, és egy tapétás háttér.

Parlours együttes

Parlours a Twitter-en

Parlours a Facebook-on

Share