Hazudnám, ha azt mondanám, hogy imádtam kosarazni a suliban. Mondjuk úgy, hogy próbáltam egy olyan játékot élvezni, amihez nem volt kezem, és legalább 20-30 centivel alacsonyabb voltam annál az átlagnál, amit kosárlabdázónak lehet nevezni.
A súlyom révén pedig még ennél is nagyobb hátrányban voltam.
Ezért nagyon öröm számomra amikor ilyet látok. A mérkőzés utolsó másodpercei. És az ellenfél tagjai is örülnek, a hihetetlen, és megismételhetetlen kosárnak.
Minden elismerésem a kamerás szülőnek, hogy megörökítette ezt az örökkévalóságnak(?).