Ma amikor a Google+ köreimet olvasgattam, rájöttem, hogy egyre kevesebb kedvem van a közösségi oldalakat böngészni, hozzászólni, stb. Lehet, hogy az utóbbi pár hét egy-két szóváltásai voltak olyan hatással rám, nem tudom (erről az utóbbiról talán majd valamikor írok egyszer, csak olyan hangulatom is legyen). Csak azt tudom, hogy amikor belépek ezekre az oldalakra, akkor csak átpörgetem őket, és nem szólok hozzá, akkor sem, amikor tudnék mit. Pedig általában nem szoktam túl sok mindent szó nélkül hagyni, bár kétségkívül leadtam ebből a (rossz) szokásból az utóbbi pár évben.
Szóval most kipróbálok valami újat. Holnaptól (augusztus 3-a), egészen szeptember 3-ig nem leszek fent a Facebook, Google+, Twitter oldalakon. Bárki aki keresne, email-en és gtalk-on elérhető leszek.
Ezzel ellentétben azonban van pár dolog, ami kikívánkozik belőlem és írni fogok majd itt a blogon, és van pár amiből úgy érzem más is profitálhat majd. Ez olyan csúnya szó és nem is illik erre, tehát inkább úgy mondanám, hogy segíthet embereknek pár dologban. Arra is gondoltam, hogy a téma megér egy külön blogot, de végül arra jutottam, hogy inkább teljes egészében maradok majd itt.
Ebben a hónapban új külsőt is adok majd a blognak, ami már apránként készül, és jelenleg erős tesztfázisban van.