nanowrimo címkéhez tartozó bejegyzések

Feladom a NaNoWriMo-t

Már a harmadik nap rájöttem, hogy semmi keresnivalóm nincsen a novemberi regényírók kozött. A harmadik napon kezdtem el írni, és már akkor tetemes hátrányba kerültem, mert csak a 3. napon kezdtem el írni. Napi átlag 1667 szó lenne, de ez számomra lehetetlen, sosem tudtam egy dologra huzamosabb ideig figyelni. A határidőket pedig képtelen vagyok betartani, ezért sosem lennék jó dolgozó, mert mindig elcsúsznék a munkával. Kezdem azt hinni, hogy tényleg munkanélküli szeretnék lenni, mert amikor kicsi voltam, akkor mindig ezt válaszoltam a “Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?” kérdésre.

Kezdődik!

Elkezdődött. Első nap, meglátom, hogy startolok el. A döntés után egyből elkezdtem előkészíteni a regényt, aminek már az ötlete ott van az agyamban már vagy 5 éve. Azután rájöttem, hogy inkább nem írok le semmit se a történetről, majd kialakul az. Azt már korábban eldöntöttem, hogy a LibreOffice-ban fogok írni. Azt még nem tudom, hogy a blogolást mennyire fogja felborítani, remélem azért tudok ide is írni majd, ha mást nem, a NaNoWriMo-s élményeimről.

Minden indulónak sok sikert és kitartást!

Részt veszek idén a NaNoWriMo-n!

A cím nem véletlen billentyűzetkoptatás eredménye, hanem a National Novel Writing Month-ról van szó. Ez egy legendás internetes eseménynek mondható. Évről évre vállalkozó kedvű egyének gyűrkőznek neki, hogy novemberben 50 ezer szavas regényt írjanak.

Igen, csak úgy a semmiből. Előkészülni lehet, ötletgyűjtés, vázlat, ilyesmi, de a regényt elkezdeni csak november 1-én szabad. Előre megírt dologgal tehát nem lehet jelentkezni. Nem is lenne igazán tétje a novembernek.

A cím ne tévesszen meg senkit, az eseményre bárki benevezhet, és bármilyen nyelven lehet írni, nem csak angolul. Én például magyarul írok, mert angolul még nem tudok szinte semmennyire írni (a beszéd nem gond), és csak úgy is a nyelvtan javítgatás lenne belőle. Inkább írok magyarul először. Az talán jobban fog menni.

Életemben még nem írtam ilyesmit, így igazi kihívás elé állok. Számításaim szerint napi 1666 szót kell írnom, ami azért nem kevés, hiszen az itteni leghosszabb írásom is 900 szóból állt. Ezen kívül persze valamiről szólnia kell is a regénynek. Lesz 2-3 nap, ami teljesen ki is marad talán (bár kocsiban, vagy CT-re várva is lehet jó történeteket írni ;)

Azt vallom, hogy minden emberből lehet író, aki fog egy papírlapot és cerúzát, tollat és elkezd írni. Ha jó lesz a történet (de ha rossz akkor is valószínű), fel fogom ide rakni az oldalra pdf formátumban. A NaNoWriMo-n az irományodra senki nem tart igényt, az eredményhirdetés után is a tiéd marad.