tv címkéhez tartozó bejegyzések

Miért mondjuk, hogy csak fikció…

és mégis tudunk rajta sírni, zokogni, úgy mint ha egy világ dőlt volna össze bennünk? Pontosan ez történik. Képesek vagyunk belemerülni egy világba, és nem csak azért mert el akarunk menekülni a valóságtól. Ha a karakterek és a történet rendben vannak, akkor képesek belőlünk olyan reakciókat kiváltani, amire nem is gondolnánk, hogy bennünk vannak.

Figyelem! A Mad Men című sorozat 5. évad SPOILER-es részeiről lesz szó. Ha nem láttad az utóbbi pár részt, akkor kérlek ne olvasd tovább. (ha csak nem érdekel a sorozat) Folytatás

A kondom el van vetve

Az itthoni HBO látványos félrefordítással kezdte az idei évet, hiszen a Suburgatory nevű sorozatot sikerült „A kondom el van vetve”-re átírni.

A magyar címben lévő óvszerről és az alaptörténetről a sorozat első két percében esik csak szó, és szinte el is van felejtve utána, eltekintve eddig egy résztől. Szóval megint csak sikerült a lényegtelen dolgot kiemelni a címben. Lásd még „A férjem védelmében” című sorozat. De fordításokról és szinkronokról majd egy másik bejegyzésben.

Ez a címadás totálisan félresikerült, de attól viszont még a sorozat jó. Lássuk miről is szó. Folytatás

Sorozatajánló: Life (Életfogytig zsaru)

Nyomozós sorozat nyakon öntve keleti filozófiával, és az évtized legklasszabb zsarujával. Charlie Crews-t életfogytiglanra ítélik miután megölte egyik barátját és rendőrtársát egy akció során. Azonban 12 év után kiszabadul miután a DNS vizsgálatok tisztázzák a vádak alól. Crews visszatér a Los Angeles-i rendőrséhez, természetesen azzal a céllal, hogy kiderítse ki volt az a személy aki miatt börtönbe került.
Folytatás

Pár érdekesség a 2011-es Comic-Con-ról

Az esemény a legnagyobb geek találkozó az USA-ban, és már nem csak képregényekről, hanem TV sorozatokról és a legnagyobb mozifilmekről is szól. Itt jelentenek be kisebb-nagyobb dolgokat (pl. tavaly ilyenkor mutatták be az Avengers főszereplőit és a rendezőt, Joss Whedon-t), és a fanatikusok tolonganak, hogy bejussanak egy-egy panel-re. A legnagyobb színészek és közreműködők vesznek részt rajta, idén például először látogatott el Steven Spielberg a Tintin film kapcsán. Folytatás

Dallas, a folytatás

A Dallas nem csak az USA-ban legenda, hanem Magyarországon is. Itthon az első amerikai sorozatok között volt, ha jól emlékszem, én pedig akkor még elég kicsi voltam, de emlékszek még a péntek estékre.

Mostanában mindenki minden filmet, sorozatot feldolgoz, azonban szerencsére az új Dallas nem feldolgozás (remake) lesz, hanem folytatása az eredetinek. A sorozat a felnőtt utódokról szól majd, de láthatunk majd ismerős arcokat is. A folytatás 2012 nyarán kezdődik.

Íme az első előzetes, benne az ismerős zenével: